HÁLÓSZOBA, A BÉKE SZIGETE

2016. 02. 03.


 

A megfelelően kialakított háló éppoly fontos a lelkünknek, mint a testünknek. A szoba tehát legyen kényelmes, barátságos és ergonomikus.

Úgy tartják, hogy a háló tervezésekor bátran „megvalósíthatjuk önmagunkat”, ennek az intim térnek a kialakításakor nem kell szabályokat követnünk, hiszen a berendezése csakis ránk tartozik, de azért nem árt néhány szempontot figyelembe venni.

Ha van rá lehetőség, a társasági zónától, a zajtól, a szagoktól – a konyhától, a nappalitól – távol alakítsa ki a privát szférát, lehetőleg a lakás északi vagy keleti oldalán. A háló a béke szigete, száműzzön tehát minden zavaró tényezőt, semmi keresnivalója itt az íróasztalnak, a számítógépnek, a kábeleknek. Az ágyé a főszerep, illetve néhány szekrény is helyet kaphat, ha külön gardróbszoba kialakítása nem megoldható.

Az utóbbi évek trendjének megfelelően a hálóban is hódít a natúr fa, a nyersvászon és minden természetes anyag. A színfoltokat tapéta vagy textilek révén juttathatja a térbe, és akár évszakonként cserélheti a kiegészítőket. A kárpitozott ágyvég, a szőnyeg, a függöny, a takaró vagy a díszpárnák könnyen mozdítható elemek, így azok tetszés szerint váltogathatók. A minták tekintetében szintén a visszafogottabb motívumok ajánlottak, ám a fejvég mögötti falszakaszra kerülhet markánsabb változat is, hiszen nem zavarja az ágyban fekvő nyugodt pihenését.

Bartos Zsuzsa

Értékesítési referens - Garanciális ügyintézés



Kommentek