SZENT MÁRTON NAPJA

2014. 11. 11.


 

A legtöbb program november 11-én a libavacsorák és az újborkóstolás köré épül, helyenként kiegészítik még Márton-napi hagyományismereti játékokkal.

A legenda szerint eme nemes nap a középkor egyik legnépszerűbb szentje, Márton nevéhez kapcsolódik. A koldusok és katonák védőszentje már 12 éves korában elég erősnek érezte hitét ahhoz, hogy életét Istennek és az emberek megsegítésének szentelje. Tetteiért püspökké akarták választani, de ő a tisztség elől elrejtőzött egy libaólba, a libák viszont olyan hangosan gágogtak, hogy hamar rátaláltak és nem menekülhetett el a megtiszteltetéstől.

Régen az emberek ezen a napon ünnepelték az őszi munkák végét. Befejezték a szőlőszüretelést és az egyéb kinti munkákat, elkezdtek felkészülni a télre. Az urak kifizették cselédeiket, akik bérük mellé egy alaposan felhizlalt libát is kaptak, amit ízesen elkészítettek, mellé pedig az adott évi újbort itták. Ekkor még a libaevés nem számított kiváltságos dolognak, de mindig is ünnepek fonódtak köré, Márton-napon országszerte lakomákat rendeztek, hogy majd egész esztendőben bőven ehessenek és ihassanak. „Aki Márton-napkor libát nem eszik, az egész évben éhezik.”

A lakomák mellett számos legenda, babona és néphagyomány is kapcsolódik ehhez a naphoz. Az elfogyasztott liba csontjából következtettek az időjárásra, mely szerint ha a liba csontja fehér és hosszú, akkor havas lesz a tél, ha viszont barna és rövid, akkor sáros.

Az aznapi időjárásból és jósoltak a télre vonatkozóan. „Márton-napkor ha a lúd jégen áll, Karácsonykor térdig sárban jár”, vagyis ha Márton napkor fagy, akkor enyhe lesz a tél.

Az időjáráson kívül számos babona is kialakult, az egyik ilyen például Szent Márton vesszejének „varázsereje”: ezt a pásztorok adták az állataikat legelőn hizlaló gazdáknak, akik az ajándékba kapott köteggel megveregették állataikat, bízva abban, hogy jó lesz a következő évi szaporulat. 

Somogyi Marianna

Értékesítési csoportvezető



Kommentek